Kapronczai Zsuzsa honlapja

MENÜ

 

kerekparos-foto.jpg"Ha minden ezerfelé fut,

 ha minden ezerfelé száll

és éppen nem tudod, hogy merről fú a szél..."

(Zrínyi 1566 rockmusical)

                                                                 

                               Akkor csak az elvégzett munka, a mögöttünk hagyott évek, tetteink, adhatnak hitelt szavainknak. Én ebben hiszek!

Szigetváron élek negyven éve és itt dolgoztam, pedagógus és népművelő végzettségemnek megfelelő munkakörökben. Férjemmel élek, aki a városban született és itt is dolgozott. Két felnőtt gyermekem is visszajár a városunkba dolgozni.

A városlakók bizalmából az elmúlt nyolc évben képviselhettem az észak-keleti városrész egyik kerületét. Hittel, felelősséggel és legjobb tudásom szerint akartam megfelelni a rám bízott feladatnak, melynek értékelése most a választókra vár!

 A négy évvel ezelőtti programomból teljesültek a következők:

Körzetünkben felújításra került valamennyi utca (Turbéki utca kivételével)

 megszépültek a játszóterek, bővültek az eszközök (asztalitenisz, padok asztalok kihelyezése) a volt vásártér területén rendezett, családi házas övezet van kialakulóban. A turbéki temetőhöz vezető úton biztonságos átjáró került kialakításra, forgalomlassítóval, megvilágítással.Új ravatalozó készült a Turbéki temetőben.Az állandó gondot okozó vízelvezető csatornák karbantartásra kerültek, a Muszola utcában pedig burkolatot kaptak.

Programon kívül, 2009-ben képviselőtársammal közösen megnyertük a Városrészek Vetélkedőjét, az Önök támogatásával és aktív részvételével!

Képviselői munkám során igyekeztem elkerülni a politikai csatározásokat. Szakmai szempontokat, a város érdekét, fejlődésének biztosítását tartottam elsődlegesnek. A város közéletében képviselőként aktívan részt vettem, szerepeket vállaltam.  Megválasztásom esetén ezen  törekvéseimet szeretném érvényesíteni újra!

Terveim között szerepel továbbra is:

az utak, járdák, rendbetételének folytatása (Turbéki utca, Honvéd utca),a zöldterületek gondozása,új parkok kialakítása ,a rossz vízelvezetésű területek folyamatos karbantartása, a volt vásártér területén további közművesített építési telkek kialakítása,játszóterek folyamatos karbantartása és fejlesztése, melyhez évente tiszteletdíjam egy részét szeretném felajánlani!

 

Miért akarok ismét képviselő lenni? Mert itt élek a körzetben, ismerem a helyi problémákat. Érdekel a közélet, szívesen veszek részt benne, időt is áldozok rá. Az itt élőkkel nap mint nap találkozom, kéréseikkel, véleményükkel könnyen megtalálnak. Úgy érzem, eddigi tapasztalatommal ,az előzmények ismeretével,  körültekintően tudok dönteni a város előtt álló nehéz helyzet megoldásában is! Konszenzuskereső, konfliktuskerülő magatartásommal, kitartásommal, munkabírásommal hozzá tudok járulni az alkotó légkör, a nyugodt munkavégzés feltételeinek kialakításához, városunk összefogáson alapuló fejlődésének biztosításához!

Ehhez kérem a támogatást és a bizalmat!

 

 

 

2010. augusztus 27.

 

 

                                                                                 Kapronczai Józsefné         

 

Elérhetőség:7900 Szigetvár Szulimán utca 54.

 

 logo_iwiw_proper.pngfacebook-logo.jpg

 

 Kedves Látogatók!

Oldalamat folyamatosan frissíteni szeretném kérem máskor is látogassanak vissza!

Hírek

  • új ladafogó háló
    2010-09-18 12:33:44

    A Turbéki utca és az Alapi Gáspár utca által határolt focipályára új labadafogó háló került!Kérem,  magam és képviselőtársam nevében a használókat, hogy fordítsanak figyelmet a védelmére, hiszen az ő körülményeiket igyekeztünk javítani.

  • érik a...
    2010-09-08 21:44:13

    Találkozzunk szeptember 17-én  16 órától a Zrinyi téren!  Várja Önöket Zenka Lajos polgármester és  képviselő jelölt  és képviselőjelölt társai!Jöjjenek el, kérdezzenek programunkról! Borkóstolóval, szőlővel, pogácsával és jó zenével várjuk Önöket!

  • Az önkormányzati választásról
    2010-08-27 13:57:49

    Ez úton köszönöm meg valamennyi választópolgárnak akik kopogtatócédulájukat eljuttatták hozzám és bizalmukkal megtiszteltek.A sok ajánlás ami önöktől érkezett erőt és kedvet ad a további munkámhoz.Ajánlom figyelmükbe az MSZP polgármesterjelöltjét,ZENKA LAJOS vállalkozót!Folyamatosan tájékoztatom önöket a kampányban történő eseményekről,programismertetőkről.Kérem kísérjék ezeket figyelemmel!  

Asztali nézet